A Maiombe Nemzeti Park papagájai

Kongóban és a környező országokban nemrégiben elkezdtek komolyan foglalkozni a vadon élő állatok védelmével, ezen belül pedig kiemelt figyelmet szentelnek a papagájoknak. A program során tanfolyamokat tartanak az érintett vadőröknek, melyeket a papagájok fészkelőterületeinek közelében élő közösségekkel folytatott tájékoztató missziók követtek, hogy többet tudjanak meg a szomszédos országok hasonló törekvéseiről és az ott tevékenykedő illegális állatkereskedőkről is értékes információkhoz juthassanak.

A vadon élő papagájok adatgyűjtésének új biomonitoring-kezdeményezésekbe történő integrálására is tervek készültek. Davom de Guz a Maiombe Nemzeti Parktól távolabbi továbbképzéseket is ígéretet tett, melyek során gyakorlati dolgokra, például a vadcsapdák lefülelésére fogják helyezni a hangsúlyt. Ezek a kiképzések a vadőrökön túl a kormányzati technikusoknak is szólnak majd. Kapacitásfejlesztést is terveznek az illegális kereskedelemből lefoglalt papagájok gondozására.

A közelmúltban megtörtént az új madárház építése, és a Park munkatársai a megmentett papagájokat új otthonukba költöztették. Az átadás során egy papagáj a megmentettek közül sikeresen megszökött, de jól van, és továbbra is rendszeresen visszatér az ételhez, amit most már a madárház tetején kap meg. José Bizi Parkigazgató jelentős javulást mutatott ki az új helyen tartott, a feketekereskedelem karmaiból kimentett papagájok megjelenésében és viselkedésükben egyaránt.

A lelkes mentőcsapat a "Soldados da natureza - A természet katonái"-nak nevezte el magát. A kereskedelemből lefoglalt papagájok gondozására szolgáló helyi infrastrucktúra kiépítése nagyon fontos része a WPT sokoldalú stratégiájának, hogy ezáltal is visszaszorítsák a vadon papagájok kereskedelmének veszélyét Afrikában. 2018-ban a WPT Guinea, Szenegál, Sierra Leone, Angola és Kongó területén támogatta a kereskedelemből lefoglalt papagájok egyre nagyobb csoportjait.